Festetics (kis)kastély - Fenékpuszta - KASTELYOK.COM

Festetics (kis)kastély

A tizennyolcadik század elején az antik romoktól alig néhány száz méterre a bécsi udvar spanyol lovasiskolát létesített ezt vásárolták meg 1739-ben a Festeticsek, akik hamarosan Európa-hírű ménest telepítettek Fenékpusztára. A folyamatos építkezéseknek hála egyre fejlődött a terület: istállók, major, cselédlakások épültek, 1820-ban pedig elkészült a ma is álló kiskastély. 1880 körül kiépítették a Fenyves allét, azt a mintegy hét kilométeres utat, amely a keszthelyi Helikon kastély udvarát összekötötte a fenékpusztai uradalommal. A kiskastély adott otthont Európa híres versenyistállóinak tulajdonosainak és vezetőinek, akik mind-mind a Festetics család vendégei voltak. A lótenyésztés egészen 1938-ig folyt az egykori birtokon, azután azonban elérte a magyar kastélyok és uradalmak Magyarországon szokásos huszadik századi végzete. Forrás: Festecsis-kiskastély


Saját tapasztalataink

2015 május végén egy esős délelőtt jártunk itt. A kastély és a mellette álló pár épület elég rossz állapotban van, nagyon nem foglalkoznak az állagmegóvással, több helyen a födémek leszakadva, a vakolat hatalmas darabokban potyog, leázik. Legnagyobb meglepetésünkre többen laknak is bennük, valószínűleg a kastély egyik oldalában is néhány szobában, elég rossz körülmények között. Bevallom nagyon nem mertem beljebb menni körbenézni . . .

2021-ben elkezdék a kastély felújítását. Fényképalbumunk első 5 képe 2023 márciusában készült. Egyenlőre nem tudni, hogy mi lesz az épülettel.



Megtekintések száma: 6547