Luby-kastély - Nagyar - KASTELYOK.COM

Luby-kastély

A kastélyt Luby Géza építtette 1877-79-ben. Az emeletes épületet park ölelte körül, melynek utca felőli részében gyönyörű rózsaliget illatozott. Ebben a kastélyban születtek meg Luby Géza Okolicsányi Margittal kötött házasságából származó gyermekei, köztük Luby Margit néprajzi gyűjtő és etnográfiai művek szerzője, valamint ifjabb Luby Géza, aki a XX. század elején anyagi okokból eladott kastélyt és birtokot 1936-ban visszavásárolta. A közben eltelt három évtizedben gróf Vay Ádám kiskorú örökösei voltak a tulajdonosok. 1936-tól Luby Géza lakott itt feleségével, Kölcsey Borbálával és neje első házasságából származó gyermekeivel, Szaplonczay Zsófiával és Lajossal.

Az államosítás után a kastély általános iskolaként működött. Az iskolák körzetesítésével a nagyari iskolát megszüntették, és mivel az épület nem kapott új funkciót, állaga egyre romlott.

2010-ben kezdődött a kastély felújítása. A 2013-ban átadott épületben interaktív múzeum kapott helyet, amely játékos formában, a modern technika segítségét is igénybe véve tanítja a látogatókat, akik a feladatok révén időutazást tesznek nemzetünk és a szatmári régió történelmi-irodalmi-művészeti múltjában.. Forrás: Luby-kastély



Saját tapasztalataink

2017 májusában jártunk itt. Igen, láttunk már nagyon sok kastélyt, sok érdekes dolgot, de néha még előfordul, hogy megakadunk, nem kicsit, nagyon!

A kastély gyönyörű, 3 éve fejezték be a felújítását borzasztóan kinéző romjaiból. Gyakorlatilag egy interaktív múzeum lett belőle, egy csodaszép rendezvény helyszínnel, egy különleges rózsakerttel, egy trópusi pálmaházzal és sok egyéb csodával.

A kastély gyönyörű, 21-ik századi technikával van felszerelve, előnyben részesítve a megújuló energiákat. Gyermekeknek lenyűgöző programokat ajánlanak, pl interaktív tanulási lehetőséget irodalom és történelem tárgyakban, szabaduló szoba a logikai készségek fejlesztésére, bemutató néhány tájról és szakmáról, különböző játékok és versenyek. A pálmaházban is a növényekkel kapcsolatos tudnivalók elsajátítása játékos formában, a zenélő rózsakert megcsodálása, bicikli túra és számtalan érdekes dolog található.

Rendezvény helyszínként konferenciák és esküvők megrendezése lehetséges. Amikor ott jártunk, akkor is éppen egy esküvő előkészületei zajlottak.

De a gyermekeken kívül a felnőtteket is várják, lehetőség van csapatépítő programokra, terembérlésre, üzleti találkozókra, természetesen biztosítva az ehhez szükséges technikákat is, de bármilyen céges vagy magánrendezvény megtartható a kastélyban.

Növénykedvelőknek egy különleges kirándulás lehet a kastély kertje, ahol közel 5000 tő rózsa található! Nem mindennapos dolog egy padra leülve halk, lágy zeneszóra gyönyörködni ennyi virágban! Utána pedig megcsodálható a Pálmaház kb 400 különböző növénye, fája is!! Csak a rózsakert és a Pálmaház szépségére, egészségére 4 botanikus és kertész vigyáz.

A kastély építése/fejlesztése még nem fejeződött be, a tervek szerint szálláslehetőséggel is bővíteni fogják a repertoárt. Aki többet szeretne megtudni a kastélyban elérhető szolgáltatásokról, a rendezvényekről vagy bármilyen kérdése felmerülne, kérjük látogassa meg saját weboldalukat!



Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

Álomesküvő a Luby-kastélyban!

Mert ez a Ti napotok . . .

Ha olyan különleges vidéki esküvőt tervezel, ahol a násznép teljes vendéglátása abban a kényelemben és szellemben történik, mint a hajdani úri esküvőkön, válaszd a Luby-kastélyt, Nagyarban!

Mi mindent megszervezünk:
- a vendégek a rózsakertben gyülekeznek, vendégváró falatokat és hűtött italokat
  fogyasztanak
- mindenki izgatottan várja, hogy mikor tűnik fel a kastély kétszárnyú ajtajában az
  ifjú pár
- a bevonuláskor a kedvenc zenétek szól lágyan úszva a rózsaillatban
- hangulatos, szabadtéri szertartás a Rozáriumban
- pompás vacsora az elegáns báli teremben

Érezzétek magatokat Ti is egy romantikus történet főszereplőinek, és ünnepeljétek esküvőtöket a mesés Antik Rózsák Kertjében!

Bővebb információért, ajánlat miatt kérjük látogasson el oldalunkra!



Megtekintések száma: 7016