
Esterházy-kastély
Az új tulajdonos házasodó fia részére minden kényelemmel ellátott otthont rendezett be Majkon. A foresteriát átalakíttatta minden igényt kielégítő kastéllyá, a munkálatokhoz felhasználva a premontrei kolostor még meglévő köveit. A tavakat kitisztították, a kastély alatti tó vizén cölöpökre épült fürdőház szolgálta a strandolás örömeit, amely egészen az első világháborúig használatban volt. A remetelakokba a belső cselédség költözött, a majorsági épületekben kovácsok, lovászok, iparosok rendezkedtek be. A kastély körül a kor divatjának megfelelően ritka és értékes fakülönlegességeket ültettek, illetve különböző dísztárgyakat helyeztek el, kialakítva ezzel egy elegáns angolkertet. A kastély belső udvarán egy reneszánsz stílusú, négyszögletes kávájú kutat helyeztek el, amely még ma is látható. Oldallapjait az Esterházy család címerét tartó angyalok, griffek, rózsák díszítik. A kút 1980-as években történő feltárása során föld alatti folyosórendszer bejáratára bukkantak, amelynek ágai összeköttetésben állnak a cellaházakkal is, kijáratát pedig a kolostoron kívül találták meg. Rendeltetése és eredete egyelőre tisztázatlan, a beomlások miatt feltárása még nem sikerült. A közbiztonság is megszilárdult, az erdőkben erdészek, a faluban az uradalom hajdúja és egy tizedes vigyázta a rendet. A rendházból kialakított kastély az Esterházy család téli lakhelye lett - nyáron csákvári kastélyukban laktak - egészen a második világháború végéig. 1945-ben az előrenyomuló szovjet hadsereg elfoglalta Oroszlányt. Felbiztatták az amúgy is sértett lakosságot, és háromnapi szabad rablást engedélyeztek, maguk pedig ládákban, szekrényekben hordták el a berendezés mozdítható részét. A harcok közepette az épületek súlyos károkat szenvedtek: ekkor égett le a kastély emeleti részének egy oldala is. A sérülések ellenére az épületek viszonylag jó állapotban vészelték át a háború megpróbáltatásait Nyevszkij alezredesnek köszönhető, aki felismerve a kolostor történelmi értékét, csak a környező erdőket lövette.A majki remeteség és kastély részletesebb történetét forrásunkból ismerheti meg: Wikipedia
Saját tapasztalataink
A kastélyt 2015 közepén nyitották meg felújítását követően. Ezután egy hosszabb szünet után 2022 év elejére készült el az egész Majki Remeteség rekonstrukciója, ami gyönyörűen sikerült.Nagyon szép helyen található az épületkomplexum, javasolt kirándulási helyszín. Látogathatóságáról, az itt elérhető szolgáltatásokról és kiállításokról saját weboldalukon lehet tájékozódni.
Megtekintések száma: 6594
- Megye
- Komárom-Esztergom vármegye
- Helység
- Majk
- Koordináta
- 47.497573, 18.338365
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra