Haller-kastély - Marosugra (Ogra) - KASTELYOK.COM

Haller-kastély

A falu és a birtok több tulajdonos után 1610-ben, házasság révén került a Hallerek tulajdonába és maradt is több mint 300 éven keresztül. Jelenlegi formáját a kastély a XVIII. században nyerhette el a régebbi udvarház átalakítása nyomán. Az államosítás után a szokásos közintézmények működtek benne, majd parlagon hagyták. A kastély lépcsőfeljárójánál elhelyezett régi fotók bizonyítják, hogy az ugrai Haller-kastély állapota néhány éve még semmiben sem különbözött a türei, gorbói vagy akármelyik másik összeomlófélben levő kúriáétól. Az örökös, Haller Ilona visszakapta az épületet, 2007-ben pedig egy marosvásáhelyi vállalkozónak adta el, aki négy év alatt teljesen felújította. Jelenleg kastélyszálló működik benne.

A kétszintes, 32 m hosszú épület viszonylag kevés díszítőelemmel rendelkezik, homlokzatait copf fejezetes pilaszterek, illetve lizénák tagolják, a földszinten rovátkás díszítést alkalmaztak, egyenes záródású ablakai és árkádsora egyszerű keretezéssel készült. Napjainkban az épületet kontyolt tető fedi, bár a szakértők azt feltételezik, hogy eredetileg manzárdteteje lehetett.

A kastélyban egy csodaszép kastélyszálló működik, ahol különböző rendezvények megtarthatóak. Ezekről, illetve a kastélyszálló szolgáltatásairól saját weblapjukon tájékozódhat.

Forrás: Műemlékem.hu




Saját tapasztalataink

Itt még sajnos nem jártunk.


Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

A jegyesfotózástól a polgári és templomi szertartáson át a lakodalomig Kastélyszállonk az esküvők minden mozzanatához tökéletes helyszínt kínál, legyen szó szűkkörű családiasról vagy százhuszfős nagyszabásúról. A részletek egyeztetéshez írjon nekünk most!


Megtekintések száma: 839