Bethlen-kastély (Magna Curia) - Déva (Deva) - KASTELYOK.COM

Bethlen-kastély (Magna Curia)

Bár elképzelhető, hogy előzményei akár a XIII. században is voltak, az első dévai udvarházról szóló, írott adatunk a XVI. századból származik. Ekkor Geszti Ferenc dévai várkapitány - nyilván a várbeli, nehezen megközelíthető rezidencia kiváltására - reneszánsz kúriát építtetett a várhegy alatt, a belvárosban. 1608-ban Bethlen Gábor Hunyad megyei ispán, a későbbi fejedelem kapta adományba a kastélyt, aki lényeges átépítéseket, bővítéseket hajtott végre rajta.

A XVII. sz elején - gr. Bethlen István feleségeként - lakott a Curiában Széchy Mária, a "Murányi Vénusz" is, aki később I. Rákóczi György fejedelemnek adta el azt. Erdély Habsburg kézre kerülése után, több tulajdonos kezén fordult meg a ház és a birtok, míg végül 1743-ban Haller János erdélyi kormányzónál állapodott meg, aki ismét jelentősen bővíttette a Curiát. Ekkor készültek az épület képét máig meghatározó, a téglalap alaprajzú, egy emeletes épület sarkaihoz illesztett "pavilonok", a reprezentatív díszlépcső, a gazdag faragású erkélyek, rokokó ablakkeretek, a belső helyiségek stukkós díszei. Az épületet egykor díszudvar (benne szökőkutak), park és kert, valamint számos gazdasági épület vette körül, melynek ma már igen kevés hiteles részlete látható.

A ház a XIX. század végén városi tulajdonba került, egy ideig vármegyeházaként funkcionált, majd 1934-től megyei múzeumként működik. Gyűjteményének magvát az egykori Hunyad Megyei Történelmi, Régészeti és Természettudományos Társulat gyűjteményei képezik, amelyhez a környék fontos, a XX. században előkerült római és dák lelőhelyeinek régészeti anyagai is társulnak. Az épületet 1996-2006 között restaurálták.

Az épületben ma a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik, bár kiállításai még nincsenek teljesen készen. A múzeummal kapcsolatos információkról (kiállítások, nyitva tartás, belépődíjak) saját honlapjukon tájékozódhat.

Forrás: Műemlékem.hu



Saját tapasztalataink

Itt még sajnos nem jártunk.


Megtekintések száma: 250