Bánffy-kastély

„Ez a kastély egy egész kis világ”, fogalmazott Teleki Sándor 1880-ban, a válaszúti Bánffy-kastélyba tett látogatása alkalmával. A nagyméretű kovácsoltvas kapu mögött egy visszafogott, elegáns homlokzat körvonalazódik, mely talán nem is sejteti látogatójával, hogy Erdély egyik leglátványosabb kastélybelső-együttesét rejti. A belsőépítészeti programot egykori tulajdonosa – a több művészeti ágazatban is jártas arisztokrata – Bánffy Ádám tervezte és valósította meg. Nem véletlen tehát, hogy a báró válaszúti otthonát a historizmus összművészeti alkotásaként emlegetik. A kastély értékét fokozza, hogy belső tereinek impozáns díszfa burkolata és a dekorációs elemek egy része megőrződött, melyek a nemrégiben befejezett restaurálási munkálatoknak köszönhetően visszanyerték egykori pompájukat.

Válaszút 1405-ben – a bonchidai birtok részeként – került a Bánffy család tulajdonába. A család udvarházát a 18. sz. második felében br. Bánffy (VIII.) György, Doboka és Kraszna vármegye főispánja építtette, aki feleségével, Wesselényi Zsuzsannával élt Válaszúton. Az épület egyetlen elkészült emeleti helyisége a középső részen húzódó nagyterem, ún. Felső nagy palota volt, ahol 1792–1803 között Doboka vármegye gyűléseit tartották. Ezt az udvarházat egy festmény örökítette meg, amit a 19. században még a kastélyban őriztek, mára azonban csak egy Kelemen Lajos által közölt reprodukcióról ismert.

1805-ben György fia, br. Bánffy György, Zaránd megye főispánja örökölte a válaszúti uradalmat. A 19. század elején a család grófi ágának is voltak birtokrészei a településen. Ebből adódóan az 1830-as években például gr. Bánffy Dénes használta a birtokot és az udvarházat, aki a Bonchidáról áttelepített ménes számára egy várszerű istállót építtetett. Erről az épületről Szathmáry Papp Károly készített metszetet, amit az utókor hibásan értelmezett, így elterjedt az a tévhit, hogy a gróf neogótikus kastélyt emelt a birtokon. Az udvarházon azonban nem végeztek komolyabb módosításokat a 18. század folyamán.

A birtok a 19. században a család grófi ágáról annak bárói ágára szállt vissza. Az 1850-es években br. Bánffy (I.) Albert lett a település új birtokosa, aki csupán javítási munkálatokat végeztetett az 1848-ban – a román felkelők által – erősen megrongált épületen. A legjelentősebb építkezések fia, br. Bánffy Ádám nevéhez köthetők, aki 1870-ben feleségével, Wesselényi Máriával költözött Válaszútra. Ekkor fejezték be a teljes emeleti szintet, kialakították az épület homlokzatait és megvalósították belső tereinek nagyszabású dekorációs programját. Br. Bánffy Ádám korának különös alakja volt, ugyanis politikai és diplomáciai pályafutás helyett a különböző művészeti ágazatokra irányította figyelmét. Érdeklődése főként az iparművészetre terjedt ki, azon belül is a fafaragás, a porcelánfestés és az agyagművesség állt közel szívéhez. Külföldi tanulmányútjai révén jelentős művészeti tudásra tett szert, így Válaszútra hazatérve – a német neoreneszánsz formakicseiből inspirálódva – saját maga tervezte és alkotta meg a kastély díszes faburkolatait, kazettás mennyezetét, ajtókereteit, bútorait, csempekályháit és porcelántárgyait. A meglévő emeleti nagyterembe rendezte be műtermét, ahol zavartalanul hódolhatott művészi hajlamainak.

A báró nem örvendett hosszú életnek, betegsége miatt 1887-ben, mindössze 40 évesen hunyt el. Az épület utolsó átépítési fázisa fia, br. Bánffy (II.) Albert és felesége, Montbach Sarolta alatt valósult meg, akik a kastély tereit kihasználva a tetőtérben manzárdszobákat alakítottak ki, a kerti homlokzathoz pedig egy oszlopos portikuszt és emeleti nyitott erkélyt csatoltak.

A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosainak, Bánffy Albertnek és feleségének Montbach Saroltának egyetlen fia született, Dénes. Miután Bánffy Albert 1945-ben elhunyt vagyonát – többek között kolozsvári palotáját, válaszúti kastélyát és tusnádi villáját – az állam foglalta le. Felesége és fia rövid ideig még használhatta a kolozsvári palota néhány lakrészét, azonban 1949 után végleg megfosztották őket tulajdonuktól, új otthonuk egy Dónát úti faházikó lett. Az erdélyi nemesi családokhoz hasonlóan nekik sem volt könnyű sorsa, halálukig szegényes körülmények között, kényszerlakhelyeken éltek.

A második világháború során a válaszúti kastélyt feldúlták: a könyvtár leégett, az értékes gyűjteményeknek, a családi arcképeknek és a mozdítható elemek többségének pedig nyoma veszett. Az államosítást követően átalakításokat végeztek az épületen, ekkor épült a déli szárny vasbeton lépcsője is. 1967 és 2007 között kisegítő iskola működött benne. Csodával határos módon az épület reprezentatív, díszes faburkolatú helyiségei kiállták az idő próbáját. A helyiek elbeszélése alapján ez annak köszönhető, hogy az egykori iskolaigazgatónak – édesapja révén – személyes kötődése volt a kastéllyal, így ezeket a termeket gyermekektől elzárva, igazgatói szobaként használta.

Bánffy Dénesnek soha nem született gyermeke, így a rendszerváltás után a válaszúti kastélyt nem igényelte vissza senki. Miután a kastély a Kolozs Megyei Tanács tulajdonába került, az iskolát – a folyamatosan csökkenő létszám miatt – megszüntették. Az épület ezután évekig üresen állt. A megyei tanács 2017-ben nyert uniós támogatást a műemlék restaurálására. A 2021 és 2023 között zajló munkálatok a kastély külső homlokzatainak és belső tereinek helyreállítása mellett a melléképületek és a kastélypark rendbetételére is kiterjedtek. Ennek jelentőségére és ritkaságára a munkálatokat felügyelő műépítész, Guttman Szabolcs világított rá, aki kifejtette, hogy Kolozs megyében először avathattunk fel igazi műemlékegyüttest.

A válaszúti Bánffy-kastély egy téglalap alaprajzú, háromszintes épület. Külső megjelenése egyszerű és letisztult, az eklektika szellemében ötvözi a különböző stílusok – mint a neoreneszánsz, a neobarokk és a klasszicizmus – elemeit. A homlokzatokat közép- és sarokrizalitok tagolják, melyek élei armírozással vannak kiemelve, felülről pedig manzárdtetők hangsúlyozzák őket. Az épület utcai homlokzatának alsó szintjét szegmensíves-, emeletét pedig egyenes záródású ablakok sora töri meg. A hangsúlyos középrizalit alsó szintjéhez egy négyzetes alaprajzú, zárt portikusz tapad, felső szintjén pedig félköríves záródású ablakok és kompozit fejezetes pilaszterek váltakoznak. Felülről gazdagon profilált párkányzat és timpanon zárja az együttest.

A kastély kerti homlokzata mozgalmasabb, ami a középrizalithoz csatolt nyitott földszinti terasznak és a fölötte kiugró, oszlopokra támaszkodó emeleti erkélynek köszönhető. A timpanont ezen az oldalon díszes fríz keretezi, mezejében pedig a kastélyt átépíttető Bánffy Ádám és felesége, Wesselényi Mária címerei kaptak helyet.

A 19. század eleji inventáriumok információkat nyújtanak a kastély belső elrendezéséről és termeinek korabeli funkciójáról. Innen ismert a földszint beosztása: az északi szárnyban a férfi lakosztályok (Báró nappali háza, Báró kis hálója, Prefectusi ház), a déli szárnyban pedig a női lakosztályok (Leányok háza, Kisasszonyok háza, a nevelőnő szobája, Hálóház, Báróné nappali háza) kaptak helyet. A tágas Ebédlő Palota az épület középpontjában helyezkedett el. Az emeletre a csarnokból tölgyfalépcső vezetett fel, ahol ekkor még csak a Nagy Palota volt elkészülve.

A belső tér a 19. század végi berendezése miatt vált igazán különlegessé, amit tulajdonosa, Bánffy Ádám tervezett és valósított meg. Az ismert példákkal ellentétben a kastély reprezentatív helyiségei a földszinten helyezkedtek el, ezek a lépcsős előcsarnok, az ebédlő és a könyvtárral összenyitott pipázó voltak. A dekorációs program legreprezentatívabb elemei is ezekben a termekben összpontosultak.

Az épületbe lépve lenyűgöző látvány tárul elénk: az előcsarnokot egészen körben pazar ornamentikájú neoreneszánsz faburkolat borítja. A sarokban bábos korláttal szegélyezett lépcső vezet fel az emeleti galériára. Archív felvételeken látható, hogy ide voltak kiállítva a báró néprajzi tárgyai, gyermekjáték- és fegyvergyűjteménye, illetve a család őseit ábrázoló régi festmények sorozata, ami az évek során kivétel nélkül elkallódott. Az előcsarnokot egy felülvilágítós kazettás mennyezet zárja. Hasonlóan impozáns berendezése volt a kastély ebédlőtermének is, melyből mára a faragott díszfa burkolat és kazettás mennyezet, a falhoz illesztett ebédlőszekrény és egy hozzá tartozó szék, illetve a zöldmázas cserépkályha maradt meg.

A báró nagyszabású építkezésein egy bizonyos Horváth Lajos kolozsvári építész működött közre. A részletek kivitelezésén pedig a német születésű Leopold Kaffer asztalos, a drági Kimpián Juon (Ion Câmpean) műasztalos és a désfalvi Lakatos István fazakasmester dolgozott.

A kastélyhoz angol típusú díszkert is tartozott, amit Hein János tervezett. Ennek folytatásaként következett a vadaskert és egy fás-ligetes terület, ami összekapcsolta a válaszúti birtokot a bonchidai birtokközponttal.