Bánffy-kastély - Bonchida (Bonțida) - KASTELYOK.COM

Bánffy-kastély

A kastély kivételes ritkaság, 600 éven át volt a Bánffy család tulajdona, Bánffy Dénes kezdte el építeni 1650-ben a dobokai vár köveiből. Fia, Bánffy György, Erdély gubernátora folytatta az építkezést. A négy sarokbástyás épület nem készült el teljesen. Az építési és helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették, majd 1748-50 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. 1855-ben Kagerbauer Antal is dolgozott az épületen. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, ami istállókat és melléképületeket foglalt magába, a tetején pedig helyt adott a Johannes Nachtigall faragta barokk szobor- és urnagalériának, amely 36 mitológiai tárgyú szobrot foglalt magába, amik Ovidius Metamorphoses című műve alapján készültek. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós, író volt. A kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az államosítás alatt a karbantartás teljes hiánya miatt a kastély épülete súlyos károsodásokat szenvedett. A falubeliek a kastélyt építőanyagnak használták fel. A hatvanas években a műemlékvédelmi hatóság megpróbálta elindítani a kastély rehabilitációját, de pénzalapok hiányában a kezdeményezés végül eredmény nélkül maradt. Később az épületet építőanyag lerakatként használták a kastélykertet pedig legelőként, az értékes fák jelentős része pedig tűzifaként végezte. Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él, visszaperelte. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában. A Transylvania Trust Alapítvány 2007-ben 49 évre koncesszionálta a birtokot, és vezeti a kastély felújítási munkálatait.


Saját tapasztalataink

Gyakran hivatkoznak rá mint „Erdély Versailles-ára”, nem csupán a Mezőség, hanem egész Erdély egyik legbecsesebb értéke volt. 1999-ben a kastélyt felvették a világ 100 legveszélyeztetettebb történelmi műemlékének listájára. Ezt követően nemzetközi programot dolgoztak ki az épület megmentésére, mely célra jelentős összegek gyűltek össze. Eddig a kastély egykori konyhaszárnyához tartozó tornyot restaurálták, továbbá megjavították az épület tetőszerkezetét és a kastély kapuépületét. A bonchidai Bánffy-kastély 2013 óta ad otthont az Electric Castle fesztiválnak, amely minden évben ott van Európa tíz legjobb középméretű fesztiváljának sorában.


Megtekintések száma: 302