Hirsch-Halász kastély - Pusztaszabolcs-Felsőcikolapuszta - KASTELYOK.COM

Hirsch-Halász kastély

Amikor a zichy, és a vásonkeöi Zichy grófok a XIX. Század utolsó tizedében eladósodtak, el kellett adniuk az adonyi uradalom külső pusztáit. Felsőcikolát Hirsch Alfréd vásárolta meg, a család később Halászra változtatta a nevét. 1920-ban építették fel a kastélyt, mely körül 4 hektáros parkot alakítottak ki. Abban az évben Hirsch Alfrédné birtoka 4 majorból állt, az uradalom központja Felsőcikola volt. 1929-től Eisele László és Haggenmacher Sándor volt a haszonbérlő a felslőcikolai földeken. Később, 1945-ig Simay-Holczer Lajos bérelte a birtokot és a kastélyt. Akkor felosztották a 448 katasztrális holdas uradalmat is, melynek nagy részét a Hirsch-Halász Família még a háború alatt eladta. A II. vh alatt romossá vált épületet 1945 után a Hal-, és Nádgazdaság kapta meg kezelésbe. (Halászné a háború után is Felsőcikolán maradt, az egykori számtartói lakásban lakott.)Később állami gazdasági irodákat helyeztek el a kastély falai között, jelenleg üresen áll a magántulajdonba került épület.
Szabadon álló, magasföldszintes megközelítően téglalap alaprajzú épület. Főhomlokzata 3+3+3 osztású, erősen előrelépő középrizalitjának nyílásai félköríves záródásúak, felettük ovális világítóablakok láthatók, a rizalitot kőbábos attika zárja le. Hátsó homlokzata nyolctengelyes.
Forrás: Pusztaszabolcs.HU



Saját tapasztalataink

2014 augusztusában jártunk itt. Volt szerencsénk találkozni a kastély tulajdonosával, aki rengeteget mesélt nekünk a kastély történetéről, jelenlegi helyzetéről és a közeljövő terveiről. A kastély 3 éve van a tulajdonában, azóta folyamatosan hozza rendbe, újítja fel az épületet, takarítja és szépíti a parkját.
A következő "nagy dobás" a kastély külső vakolása lesz, ami jövő nyárra fog elkészülni. Reméljük elsők között közölhetünk erről a kastélyról fényképeket.
Azért nagyon jó érzés, amikor egy ilyen elhivatott, jó értelemben megszállott emberrel találkozunk, aki szívügyének érzi egy ilyen kastély rendbe hozatalát, a lehetőségekhez képest a legeredetibb állapotba történő visszaállítását! Sok sikert hozzá!

2015 novemberében visszatértünk, az ablakok cseréje folyamatban van, valamint az épület külső vakolása is készül, ami frissessége miatt még nem száradt meg teljesen. Lassan kezdődnek különböző belső munkák is, a régebbi beázások elég komoly problémákat okoztak a stukatúr mennyezetben. Javításra szorul a kazettás mennyezet is, nagyon sok munka van még hátra, de már látszik, hogy nagyon szép lesz, ha egyszer teljesen kész lesz.

2018 július végén újra visszatértünk megnézni a kastélyt. A külső felújítása szinte teljesen befejeződött az épületnek, elég szépen sikerült. Megvannak az új nyílászárók, az országban szinte egyedülálló elhúzható zsaluk, kész a vakolás is. Lassan kezdődnek a belső munkák is. Még egy kastély, amely megmenekül! Köszönjük a fotózási lehetőséget!



Megtekintések száma: 8441