Kégl-kastély - Székesfehérvár - KASTELYOK.COM

Kégl-kastély

A Kégl-család első ismert őse Kégl Mihály pozsonyi gyógyszerész volt, aki 1623-ban kapott nemesi oklevelet. A család a XVIII. századig városi nemesként élt Pozsonyban. Uradalmi bérlőként kerültek a Dunántúlra. A vagyon megalapozója Kégl Györgyországgyűlési képviselő volt, aki jelentős szerepet játszott a Fejér vármegyei közéletben, a megyei közkórház alapításához is jelentős összeggel járult hozzá (az ő nevére is utalva lett a kórház neve Szent György Kórház). Csalapuszta területét Kégl György nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Júlia grófnőtől vette 1873-ban, 390 ezer forintért. A kastély 1876 és 1878 között Hauszmann Alajos tervei szerint, neoreneszánsz stílusban épült. A kastély körül kialakított park belesimult a Velencei-hegység nyugati oldalának festői környezetébe. A parkban halastavat és kápolnát is létesítettek, a kastély főhomlokzata előtt márvány szökőkút állt, ennek medencéje még látható. Forrás: Wikipedia


Saját tapasztalataink

2013. júliusában jártunk itt. Egy nagy puszta közepén található a kastély. Ha a térképet jobban megnézi, látható egy földút féle balra felfelé. Az autót érdemes a 47.231918, 18.492263 ponton hagyni, ott van egy kis híd és onnan kb 3 perc sétával elérhető a kastély. Sajnos nagyon romos állapotban van. Úgy tűnt, mintha elkezdték volna felújítani (új tető, egyéb gipszstukkók is újak) de aztán mintha elvágták volna. A kastély előtt lévő szökőkút romjai sem okoznak sok örömet.


Megtekintések száma: 11083