Sziklakórház - Budapest, I. kerület. Lovas út 4/c. - KASTELYOK.COM

Sziklakórház

A Sziklakórház a Budai Vár alatt található barlangrendszer egy kiépített része. A Várhegy alatti, világviszonylatban is ritka barlangok a jégkorszak után a mészkő és az alatta lévő márga találkozásánál mosódtak ki, forrásvizek segítségével. A mintegy 10 km hosszú barlangrendszert a helyi lakosok a középkortól kezdve folyamatosan használták. A II. világháború kitörésével, 1939-től jelentős részét megerősítették, óvóhellyé alakították át. A későbbi Sziklakórház első kiépített területe a „K” jelű riasztóközpont volt, ahonnan a Várnegyed légoltalmi szirénáit 1937–45 között működtették. Míg a légvédelem az ország légterének védelmét látja el, a légoltalom a civil lakosság biztonságos elhelyezésének és védelmének feladatát oldja meg. Mivel a Vár akkoriban a „kormányzati negyed” helyszínéül szolgált, így logikus lépés volt, hogy egy bombabiztos segélyhelyet is létrehozzanak a vári lakosok és tisztviselők gyorsabb orvosi ellátása érdekében. Költségtakarékosság miatt a választás a korábban már feltárt Úri utcai szakaszra esett, ahol a riasztóközpont építményét egészítették ki a segélyhellyel. Bejárata az I. kerületi városházáról nyílt. A honvédelmi miniszter utasításával összhangban Szendy Károly, Budapest előrelátó polgármestere rendelte el a Sziklakórház kiépítését. A létesítményt költségkímélési szempontok miatt a barlangrendszerhez igazítva alakították ki – barlangteremből szoba lett, járatból folyosó. Az építkezés 1941 és 1943 között megfeszített ütemben folyt, végül 1944. február 20-án megnyílt a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza. Három nagy kórterme, illetve korszerű műtője volt. A kórházi megnyitón jelen volt és ápolónőként is dolgozott itt özv. Horthy Istvánné Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona az I. Honvéd Hadtest vöröskeresztes főápolónője (a képen középen). A kórház főápolónője Andrássy Ilona grófnő volt. Szintén itt dolgoztak Cziráky Alice és Széchényi Ilona grófnők is, sok más nővérrel együtt. Igazán intenzíven csak az 1944. májusi amerikai légitámadások után került használatba. Feladata az általános sürgősségi ellátás lett, így a légitámadásokban megsérülteket is fogadta. A kórház műszakilag és orvostechnikailag nagyon korszerűnek számított. Gyenge pontja a melegítőkonyha volt, mely a város bekerítése után túl kicsinek bizonyult. A kórházat a Szent János Kórház felügyelete alá rendelték, vezetőjének dr. Kovács István egyetemi adjunktust, sebész főorvost nevezték ki (a képen). Ő a frontot is megjárta orvosként, kórházvonaton teljesített szolgálatot. Helyettese a szintén katonaviselt dr. Seibriger András sebészorvos lett. Az orvosi ellátást a Vöröskereszt önkéntes ápolónői segítették. A 94 ágyas létesítmény Budapest 1944-45-ös ostroma idején teljesen megtelt. Kovács doktor a polgármesternek benyújtott jelentése szerint az ostrom alatt egyszerre 200-230 fő volt összezsúfolva. Szemtanúk beszámolói szerint, aki nem fért el a kórházban, a barlangrendszerbe nyíló több átjárón keresztül a barlangtermekben helyezték el. A halálozási arány igen magas volt a járványok, eszköz- és gyógyszerhiány miatt. A kórházban civilek és katonák feküdtek vegyesen, a nők számára külön kórterem volt fenntartva. A sebesültek összetolt emeletes ágyakon feküdtek: hárman fent, hárman lent, illetve az ágyak között hordágyon vagy szalmazsákon a többiek. Német katonákat is elláttak itt, de ők nem feküdtek bent. Számos magyarországi német, sváb katonát – akik a Waffen-SS kötelékébe kényszersorozással kerültek – szintén a kórházban láttak el. Mivel a létesítménynek saját áramfejlesztője volt, az ostrom során itt még akkor is tudtak ellátást biztosítani és röntgenfelvételt készíteni, mikor a többi felszíni kórházban ez már nem volt lehetséges. A kórházban 8 munkaszolgálatos orvos is tevékenykedett. A kerületi rendőrkapitány, dr. Koppány Kálmán megakadályozta, hogy a nyilasok deportálják őket, átöltöztek magyar katonaorvosi ruhába, így nyugodtan tudtak dolgozni. A rendőrkapitány ezért a tettéért rákerült az Igazak Falára. 1944 novemberében azonban árulás miatt két orvost elfogtak. Az egyiket a Dunába lőtték a nyilasok, a másikat koncentrációs táborba küldték. Az orvosok és nővérek sok ezer magyar katona és civil életét mentették meg. Az 1945. február 11-i kitörés után a járóképes betegek elmentek. A többieket később a még 1945 júniusáig működő kórházból folyamatosan szállították el. A Sziklakórházban élte túl az ostromot Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi delegátusa is. Ő menlevelet adott az itteni alkalmazottaknak és letárgyalta a szovjet parancsnoksággal, hogy működhessen a kórház. Erre azért is szükség volt, mert a felszíni kórházakban nagyon nagy kár keletkezett és idő volt, míg helyreállították őket. A kórházat 1945 júniusában bezárták. Az orvosok egy része Nyugatra menekült. A kórházat vezető dr. Kovács Istvánt és dr. Seibriger Andrást a háború után 2-3 évig meghurcolták, a kórházi praxistól eltiltották. Téveszme: A kórházat nem „lángszórózták ki az oroszok”. Ez a félreértés onnan származik, hogy a barlangrendszerben el volt különítve a németeknek egy rész kórház funkciókra, de kiépítés nélkül. Az ott maradtakat (járóképtelenek) ölték meg lángszóróval a szovjetek, miután többen még fekve is védekeztek fegyverrel, gránáttal. A cél az volt, hogy a szovjetek ne találjanak katonát a Sziklakórházban, így hamar civilbe öltöztettek mindenkit. Így senkinek nem esett bántódása.
Forrás: Sziklakórház

Saját tapasztalataink

Egy érdekes kirándulás ennek a múzeumnak a megtekintése. Kicsit betekintést nyerhetünk a régmúlt orvosi- és katonai technikájába, végigvezet és sok infóval lát el az idegenvezető minket. Nekem különösen érdekesek voltak a technikai részek. Mivel ez egy "pince", ha nyár közepén is mennénk, vigyünk magunkkal pulóvert, mert a kb 1 órás túra vége felé már nagyon hideg lesz.

Megtekintések száma: 3428