Mándy-kastély - Sajóörös - KASTELYOK.COM

Mándy-kastély

A Kastély története Melczer Géza (1860-1913) nevéhez kötődik. Az 1880-as években jelentős szerepet vállalt a közéletben és igyekezett bekapcsolódni a kiegyezés utáni nagy gazdasági fellendülés folyamán az ország iparosításába. 1892-ben építette Sajóörösön a ma is fennálló kastélyt. A közéleti tevékenysége során sok balszerencse érte, amit örösi birtoka is megsínylett. A sok lelki megterhelésbe, a gondokba belebetegedett és hamarosan meghalt. A kastélyt halála után leányára Melczer Georginára, becenevén „Dzsini”-re hagyta, emellett 150 hold földet is hagyott rá. Miután Georgina férjhez ment Mándy Zoltánhoz, kapta az épület a Mándy kastély nevet.
1945 után egy ideig a Mándy család használta, majd 1952-ben államosították, a közösségi tanács épülete, a tanácstitkár szolgálati lakása lett. Az épületben 11 lakószoba volt.
1969-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács nevelőotthona lett. 50 állami gondozott gyermek nyert benne elhelyezést. Utolsó funkciójának megfelelően, mely anyaotthon volt, kívülről is megközelíthető, kisebb lakásokat alakítottak ki benne. Az otthon lakói a kastélyt 2011 körül hagyták el (elköltöztették őket), ekkor a megye tulajdonába került. Megpróbálták értékesíteni, de végül 2016-ban az önkormányzat kapta meg a vagyonkezelési jogokat. A tulajdonosi jog a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél van, folyamatban van az épület Önkormányzathoz kerülése.
Forrás: Sajóörös Községért Közalapítvány



Saját tapasztalataink

2023 áprilisában készítettük képeinket. A kastély elhagyatottan áll, eléggé leromlott állapotú, remélhetőleg még megmenekül.


Megtekintések száma: 3117