Kastélyok.com - Magyarországi kastély kereső, utazás a kastélyok világában



Egy érdekes eseményre kaptunk meghívót a minap.  A kétútközi Graefl-kastélyban immár "hagyományosan"

adventi ünnepség keretében meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.




Mindig örömmel tölt el minket, amikor egy régi, romos kastély gazdára lel, felújítják, megmenekül az enyészettől. Az egyik ilyen a Kétútközben található egykori Graefl-vadászkastély, amit 2013-ban megvett egy házaspár, azóta szépen lassan újítgatják, csinosítgatják, a tervek szerint eredeti állapotában helyreállítják.

Először 2014-ben kaptunk meghívást a kastély tulajdonosától, az ekkor készült fényképeket oldalunkon már megtekinthették. A mostani meghívónk a kastélyban immár másodszor megrendezésre kerülő adventi ünnepségre szólt. Úgy tűnik, ebből hagyomáy lesz, amit a helybéliek is nagyon szeretnének.

Megérkezésünk után megnéztük, hogy mennyit fejlődött a kastély tavaly óta. Rengeteg minden történt, főleg kívülről változott, szépült az épület, valamint a birtok. Egyik legfontosabb változás, hogy készült egy csodaszép bejárat, valamint az egész parkot bekerítő kerítés.


Az új bejárat



Elkészült a télikert is a kastély hátsó felén, folyamatosan cserélik a különböző nyílászárókat az épület külső falain, valamint elkezdődött az egyik leglátványosabb munkafázis, az épület külső vakolása. Egy kisebb oldal már kész is van, ott a lábazat is elkészült terméskőből. Az kastély nagy része körbe lett állványozva, várják a kőműveseket és a jó időt.


De a fő attrakció az adventi gyertyagyújtó ünnepség volt. Az ünnepségre meghívottak létszáma olyan 130-150 között lehetett. Hatalmas volt a készülődés, kb 40 kilónyi szürkemarha húsából rotyogott a kondérban a pörkölt, különböző alkoholos- és alkoholmentes forró italokat lehetett kapni, különböző sütemények vártak az állófogadáshoz berendezett udvaron. Ami nagyon tetszett, hogy voltak cukormentes ételek és italok is




Megrendezésre került a második "Graefl süti-sütő verseny" is. A benevezők otthon elkészítettek egy nagy tálca akármilyen süteményt vagy tortát, amit elhoztak és ezeket az 5 tagú zsűri értékelte, a győztesek között különböző nyeremények kerültek kisorsolásra.




Az eseményt a tulajdonos nyitotta meg fanfárok kíséretében, majd megtörtént az első adventi gyertya meggyújtása is.




A gyertyagyújtás után következett az evés-ivás, a késő délutánig tartó beszélgetés.


A délután fénypontja a Sound of Spirit együttes lemezbemutató koncertje volt.


Nagyon dicséretes, hogy a kastély tulajdonosai az épület megmentésén túl egy ilyen "egész falut" megmozgató ünnepséget szerveznek, ápolják a hagyományokat, vendégül látva a megjelenő embereket, a rendezvényen különböző programokkal szórakoztatva a nagyérdeműt. Ennek az egésznek egy nagyon komoly és pozitív értelemben vett közösség formáló ereje van, ami napjainkban eléggé kihalt már és ez követendő lenne az élet bármely területén.

Köszönjük a meghívást!

Ha valakit bővebben érdekel a kastély, akkor látogasson el saját oldalukra! Graefl-kastély


<